Kék Duna napi hírek – 2014.11.18. Kedd

II. évf. 317. szám – online kiadás

Kék Duna Post

Kék Duna Post1

2013. legnépszerűbb szállodája (szallas.hu)Aranycsillag díjas tréninghelyszín 2013.

Napi hírek a Kék Duna Wellness Hotel**** vendégei részére

Sok szeretettel köszöntjük ma Jenő nevű vendégeinket névnapjuk alkalmából!

Mai időjárás

Kedden nyugatról kelet felé haladva sokfelé várható kiadós eső, zápor, miközben délnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet. Estefelé a Dunántúlon azonban ismét kialakulhat zápor, akár egy-egy zivatar is. Többfelé megerősödik a szél. Hajnalban 5 és 9, délután 8 és 15°C között alakul a hőmérséklet. Délnyugaton lesz a legmelegebb.

Napi idézet

„Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Ők bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg…” /Oravecz Nóra/

Horoszkóp

Skorpió (október 23. – november 21.)

Alapeleme: Víz
Uralkodó bolygója: Mars, Plútó
Színe: Vörös, bordó, fekete
Ásványa: Ametiszt, hematit, cinóber, obszidián
Drágaköve: Topáz és malachit
Virága: Aloe vera
Állata: Farkas, harkály, hüllők és gyíkok
Száma: 2, 4 és 9
Szerencsenapja: Kedd
Országai: Algéria, Marokkó, Norvégia, Bajorország
Ajánlott sport: Extrém sportok, autóversenyzés

Híres Skorpiók: Jodie Foster, Goldie Hawn, Alain Delon, Vivien Leigh, Grace Kelly, Arnold Schwartzenegger, Sally Field, Ady Endre, Erkel Ferenc, Niccolo Paganini, Teleki Sámuel, Indhira Gandhi, Julia Roberts, Pablo Picasso, Bill Gates

 

Ismerjék meg a Kék Duna Wellness Hotel**** személyzetét

Bucsi Barbara Kitti felszolgáló munkatársunkról kattintás után itt olvashat.

Napi érdekesség a római életről

Hajszínezésre és részben ugyancsak tisztításra használták a sapot, mely zsiradék és növényi hamu keverékéből készült massza. A fürdő életét felvillantó auktorhelyek nemcsak ízes emlékidézőként hasznosak számunkra, hanem egy-egy leírás közbeni megjegyzés a szokások kialakításával is megismertet bennünket, majd azon túl segít képzeletünkkel egyre hitelesebben berendezni a megmaradt kopár falakat s ugyanezen helyiségekben az egykor szórakozó, gyógyuló embert varázsolják elénk.

Amikor például a veterán és Hadrianus császár fürdőbéli eseténél olvassuk, hogy a probléma ott kezdődött, amikor a veteránt megrótták, hogy olajos testével beszennyezi a márvány falakat, igazolva látjuk az ugyancsak ókori forrásból kapott receptet, mely szerint ajánlatos a fürdőbe lépés előtt is beolajoztatni a testet. Egyúttal az olajozó helyiség jelenlétét is szükségszerűvé teszi.

Környékbeli programajánló

Tűztorony-kilátó

2009 júniusában megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Ráckeve régi városházi épületének tornyában található Tűztorony-kilátó. A Ráckevei-kistérségben egyedülálló élményt biztosító kilátó szeretettel várja az idelátogató vendégeket, de természetesen a környezetünkben és városunkban élők számára is különleges élményt jelent a közel 40 méteres magasságból megtekinteni a pazar körpanorámát. Tiszta időben tökéletesen láthatók a budai hegyek, Százhalombatta és Ercsi tornyai, de akár a Velencei-dombság is, az itt élők pedig felülről is megkereshetik saját házukat, közvetlen lakókörnyezetüket. A téli időjárási viszonyokra tekintettel a kilátó szezonálisan április elejétől — október második hétvégéjéig tart nyitva.

Miserendek:

Református templom: Vasárnap: 10.00
Katolikus templom: Hétfő – Szombat: 7.00, Kedd – Szerda – Péntek: 17.00, Vasárnap: 7.00, 8.30, 10.00, 18.30

Kék Duna újdonságok, csomagajánlatok

Hajdú Steve-1-600

 

Napi wellness ajánlatunk

Sport masszázs

 A test fizika szinten való gyógyítására, kezelésére használt masszázstípus. Intenzívebb, erősebb masszázs technika, amely leginkább a mélyizomzatot célozza meg. Nyugtató hatással bír, csökkenti az izomgörcsöket és a merev izmok okozta fájdalmakat, tökéletes lezárás sporttevékenységek után, vagy ülő munkát végzőknek. Csökkenti az izmok duzzanatát, és a sportsérülések utáni gyógyulási időt.

További tájékoztatásért érdeklődjön a wellness recepción!

Túravonal javaslat

Ráckeve – Makádi Parkerdő – Somlyó-sziget – Dömsöd – Dömsödi nyaralósor – Tassi Zsilip – Makád – Szigetbecse – Ráckeve

Hossza: 30 km
Nehézségi fok: könnyű, a Duna partján haladó, kellemes útvonal
Jellemzője: tartalmas, szép, látnivalókban gazdag útvonal, amely könnyen biciklizhető és a hosszabb túrákat kedvelőknek is megfelelő lehet. Az útvonal körbekerekezése az egész család számára izgalmas egész napos program.

Házon belüli program

Szállodánkban ingyenesen kerékpározási lehetőséget biztosítunk Vendégeink részére. A hallban többféle társas- és kártyajáték közül választhatnak Vendégeink, melyekkel még színesebbé és emlékezetesebbé tehetik pihenésüket.

Mai programajanlatunk-kedd

 

Látogasson el Facebook oldalunkra is a névre kattintva. Kék Duna Wellness Hotel**** Ráckeve

Kék Duna Klubkártyáját aktiválta már?

ajanlatkeres-nagy

Hozzászólás írása

*
*