Kék Duna napi hírek – 2015.04.15. Szerda

III. évf. 105. szám – online kiadás

Napi hírek a Kék Duna Wellness Hotel**** vendégei részére

2013. év legnépszerűbb, 2014. év II. legnépszerűbb szállodája (szallas.hu)
Aranycsillag díjas tréninghelyszín 2013.

Sok szeretettel köszöntjük ma Anasztázia és Tas nevű vendégeinket névnapjuk alkalmából!

Mai időjárás

Szerdán országszerte több órás napsütésre számíthatunk, időnként a fátyol-, illetve gomolyfelhőzet megnövekszik, de csapadék nem várható. A nyugatias szél még élénk, keleten átmenetileg erős lökésekkel kísért lesz. Melegszik az idő, hajnalban 4-8, nappal ismét 20-24°C között alakul a hőmérséklet.

Napi idézet

„Ahogy a kisgyerek próbálja markolni az összes elérhető játékot, de ha még egyet felvesz, már potyog ki a kezéből kettő másik, úgy igyekeznek a felnőttek is mindent birtokolni, mert a kivárás és a kielégülés utáni vágy harcában az utóbbi győz…” /Tari Annamária/

Horoszkóp

Kos (március 21. – április 19.)

A tavaszpontot jelző Kost nagy becsben tartották a görög csillaghit kialakulása idején. Manilius római költő (Kr. u. 1. század) „az állatövi jegyek hercegének” nevezte. A Tigris felső folyása mentén élő asszírok, akik kos áldozattal hódoltak a tavaszi napéjegyenlőségnek, „oltárként” vagy „áldozatként” emlegették a csillagképet. A görög csillaghitben a Kos a híres aranygyapjú legendájával kapcsolódik össze. Apollónisz Rhodiosz (Kr. e. 3. század) hellenisztikus költő a következőképpen számol be erről a történetről. Hellé és Phrixosz Nephelének, a felhőasszonynak és Athamasznak, a boiótiai királynak voltak a gyermekei. Athamasz azonban ráunt feleségére, ezért újranősült, Inót vette feleségül, aki ki nem állhatta a két gyereket, kivált Phrixoszot, mert saját fiának akarta a trónt. Ezért gonosz tervet forralt a gyermekek elpusztítására. Titokban a gabonaraktárakhoz lopódzott, és felgyújtotta. A kincset érő vetőmag elvesztése éhínséggel fenyegette a lakosságot. Athamasz küldöncöt menesztett a delphoi jósdába, Inó azonban megvesztegette a hazatérő hírvivőt; rávette, mondja azt, hogy a jóslat a fiatal herceg feláldozását követeli, különben nem számíthatnak új vetésre. Phrixosz már halálára készülődött. Nephelé kétségbeesett könyörgését meghallva azonban Hermész, az istenek követe aranygyapjas kost küldött, hogy ragadja el a fiút az áldozati oltárról.

Napi érdekesség a római életről

Egyfajta egyszerűség jellemzi a köznép által fogyasztott ételek elkészítési módjait is. Legalábbis napközben, hiszen a rendszeres kétkezi munka a kifinomult szakácsművészet gyakorlását az étkezésekre szánt pihenőidőben aligha engedhette meg. „Az étel fűszere az éhség, az italé a szomjúság” – mondta Sokrates, aki az őt idéző Cicero szerint semmire sem becsülte az élvezeteket. A mindennapok étkezései során fűszert csak ritkán használtak. A köznép köznapi ételsorában jobbára csak a hagyma vagy fokhagyma tette némiképp változatosabbá a könnyen elkészíthető ételeket. A meghatározott alkalmakkor rendezett ünnepi lakomáknak is megvolt a maguk kialakult, a szokásoktól korlátozott rendje. Itt már a főtt vagy sült húsokkal megrakott tál az asztal díszének, sőt a lakoma elengedhetetlen kellékének számított. Ám mennyiségük és az elkészítés módja volt a meghatározó. A ritka vagy egzotikus állatokból álló, s hozzá különleges módon elkészített ételsorokra irányuló igény még a klasszikus kori Athénban is csak elvétve jelentkezett.

Környékbeli programajánló

Ráckevei piac

Ráckeve egyik nevezetességének számít a Duna-parti sétányon megrendezésre kerülő piac. A tradicionális eseményen a helyi termelők kiváló termékeit vásárolhatja meg az idelátogató közönség. A vízpart nyújtotta hangulat, a kürtöskalács és a sült kolbász illata teszi varázslatossá az itt töltött pillanatokat. Különösképpen ajánljuk az Imi-féle sült kolbászt és pecsenyét a Református templommal szemben, ahol garantáltan különleges gasztronómiai élményben lesz része. A piac minden szerdán és szombaton kerül megrendezésre.

 

Miserendek:

Református templom: Vasárnap: 10.00
Katolikus templom: Hétfő – Szombat: 7.00, Kedd – Szerda – Péntek: 17.00, Vasárnap: 7.00, 8.30, 10.00, 18.30

 

Ismerjék meg a Kék Duna Wellness Hotel**** személyzetét

Sárvári Krisztina, szálloda- és értékesítési igazgató vagyok. A főiskola elvégzése után az idegenforgalom területén helyezkedtem el, szerelem volt az első látásra és a szerelem azóta is tart. Az elmúlt harminc évben dolgoztam légitársaságnál, utazási irodában és az elmúlt több mint tíz évben szállodában. A Kék Duna Wellness Hotelben nyitás óta dolgozom, kezdetben értékesítési vezetőként, majd hét éve szállodavezetőként. Hihetetlen, de reggelente ugyanolyan várokozással és izgalommal lépek be a szálloda ajtaján, mint tíz évvel ezelőtt, az állásinterjúra. 2012. november 1.-e óta irányításom alá tartozik a noszvaji Oxigén Hotel Family & Spa hotel is. Szabadidőmben a jövő generációját oktatom,  célom, hogy a képzések alatt kedvet kapjanak ehhez a nehéz, de gyönyörű  szakmához  és találjanak benne ugyanannyi örömet, mint amennyit én találok nap, mint nap.

Kék Duna újdonságok, csomagajánlatok

Kautzky Armad - Kék Duna Wellness Hotel****

Napi wellness ajánlatunk

Silvanus az erdő védelmezőjének kúrája

Természetes eredetű citromfüves-narancsos mangó illóolajat tartalmazó testápoló masszázsolaj. Értékes alkotórészei puhítják és ápolják a bőrt.

További tájékoztatásért érdeklődjön a wellness recepción!

 

Túravonal javaslat

Ráckeve – Makádi Parkerdő – Makádi Aranypart – Tassi Zsilip – Makád – Szigetbecse – Ráckeve Hossza: kb. 26 km

Nehézségi fok: könnyen biciklizhető, gyenge forgalmú út
Jellemzője: érdekes látnivalókkal, fürdési, lovaglási lehetőségekkel tarkított, végig a gát mentén, illetve a gáton haladó útvonal

Házon belüli program

A hallban többféle társas- és kártyajáték közül választhatnak Vendégeink, melyekkel még színesebbé és emlékezetesebbé tehetik pihenésüket.

Mai programajánlatunk:

06.00 –              Wellness részleg nyitása
06.00 – 12.00     Piaclátogatás /egyénileg/
07.30 – 10.00     Reggeli az étteremben
10.00 – 11.00     Napüdvözlő torna a 8 kincs elemeivel, Annával
11.00 – 12.00     Aquafitness Annával
12.00 – 15.00     Ebéd az étteremben
13.00 – 14.30     Lélekvezető mandalázás /Lelkünk pozitív kívánságainak művészi, képi kifejeződése/ Annával
                         Hair Style /Szín-, fazon viselet tanácsadás/ Lyubival
15.00 – 15.30     Életmódreform program /Személyi edzésterv + táplálkozási tanácsadás/ Annával
                         Római ízvilág bemutató Lyubival a wellnessben
16.00 – 17.00     Szauna program – különleges felöntéssel Lyubival
17.00 – 18.00     Vezetett, zenés, lélekerősítő meditáció + Imagináció Annával
18.00 – 20.30     Vacsora az étteremben
20.00 – 22.00     Filmvetítés
            23.00     Wellness részleg zárása

 

Látogasson el Facebook oldalunkra is a névre kattintva. Kék Duna Wellness Hotel**** Ráckeve

Kék Duna Klubkártyáját aktiválta már?

ajanlatkeres-nagy

Hozzászólás írása

*
*