Kék Duna napi hírek – 2015.04.17. Péntek

III. évf. 107. szám – online kiadás

Napi hírek a Kék Duna Wellness Hotel**** vendégei részére

2013. év legnépszerűbb, 2014. év II. legnépszerűbb szállodája (szallas.hu)
Aranycsillag díjas tréninghelyszín 2013.

Sok szeretettel köszöntjük ma Rudolf nevű vendégeinket névnapjuk alkalmából!

Mai időjárás

Pénteken északnyugat felől hidegfront éri el térségünket. Hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és főként délutántól egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A szél élénk, főként az ország déli felén erős, olykor viharos lesz. Hajnalra 9-14 fokig hűl a levegő, délután pedig 19-25 fokra készülhetünk.

Napi idézet

„Mindent a maga idejében kell megcselekedni, nem gyáván utólag okosnak lenni.” /Sárándi József/

Horoszkóp

Kos (március 21. – április 19.)

A Hold a Kos jegyébe lépett, így könnyedén telik a nap. Munka után tegyen rendet a kertben, vagy főzzön valami finomat, ez most szórakoztathatja. Ha vásárlás közben talál valamilyen szép dekorációt, nyugodtan vegye megy. Örömet fog szerezni, ha a lakásába viszi a tavaszt.

Divat: Az akaratos természetű Kossal nehéz dolga van a stylistnak. Kitartó rábeszéléssel meg lehet győzni, viszont néha magától is merész divatkiegészítőket választ.

Napi érdekesség a római életről

Amikor az éjszaka közeledtét jelezve az Esthajnalcsillag feltűnik az égbolton, akkor kezdődik a házassági szertartás második része. Ekkor következik be a menyasszony befogadása új családjába.
A hagyomány szerint a lánynak könnyes szemmel az anyja karjai közé kell menekülnie, a fiúnak pedig onnét kell őt kiszakítania és elszöktetnie. Vidám kísérettel vonulnak ezután végig a város utcáin, majd megérkeznek az új otthon elé. A fiatal rokonok fáklyafényben sikamlós tartalmú nótákat énekelnek, és a vőlegényt csúfolják – állítólag ezzel óvják meg az ifjú párt a szemmel veréstől.
A vőlegény háza előtt a menet megáll, az újdonsült feleség pedig olajjal keni meg a bejárati ajtó oldalát, és megszentelt szalagokkal feldíszíti. A kíséret két férfitagja ezután karjánál fogva felkapja, és átemeli őt a küszöb felett, nehogy megbotoljék benne, ami rossz előjelnek számítana. A férj benn a házban várja asszonyát, majd „vízzel és tűzzel” köszönti. Ezt a feleség a hagyomány szerint a következő szavakkal viszonozza: Ubi tu Gaius, ibi ego Gala, ami lényegében azt jelenti:
„Ahol te leszel a ház ura és a család feje, ott leszek én a ház asszonya és a család édesanyja.” Majd három pénzérmét ajándékoz: az elsőt a férjének, a másodikat a házi isteneknek, a harmadikat pedig a környék védőszentjeinek. S ezzel elérkezett az ideje annak, hogy az ifjú párt a nászszobába vezesse…
Az első ölelésekre sötétben kerül sor, hiszen tekintettel kell lenni a női szemérmességre.

Környékbeli programajánló

Ráckevei Hajómalom

Magyarország első rekonstruált és egyben működő hajómalmát a ráckevei Duna parton tekinthetik meg, amely a lakosság közösségi összefogásának köszönhetően 2007 és 2010 között épült fel. A ráckeveiek kedve a Hajómalom újbóli megépítésére a “Jelképünk volt és lehetne” gondolat mentén éledt fel, melynek köszönhetően a ráckevei vízimolnárság hagyományai felélesztésre kerültek.

 

Miserendek:

Református templom: Vasárnap: 10.00
Katolikus templom: Hétfő – Szombat: 7.00, Kedd – Szerda – Péntek: 17.00, Vasárnap: 7.00, 8.30, 10.00, 18.30

 

Ismerjék meg a Kék Duna Wellness Hotel**** személyzetét

Blaskó Andrea vagyok, 2012 óta dolgozom a szállodában kozmetikus és masszőrként. Kevés a szabad időm, ezért igyekszem ilyenkor minden percet a kislányaimmal együtt eltölteni. Terveim közt szerepel további masszázsfajták elsajátítása. Szeretek nyugodt légkörben dolgozni a kollégáimmal együtt, hogy a pozitív energiák áramoljanak a vendégek felé is.

Kék Duna újdonságok, csomagajánlatok

Kautzky Armad - Kék Duna Wellness Hotel****

Napi wellness ajánlatunk

Viktória győzelem Isten nőjének kényeztető masszázsa

Levendula-citromfű és oliva olajos masszázs igazi kényeztetést biztosít és a maximális ellazulást nyújtja. A nyugtató relaxáló mozdulatok által az izmok ellazulnak, az izomgörcsök csillapodnak, a bőr puhává és bársonyossá válik.

További tájékoztatásért érdeklődjön a wellness recepción!

 

Túravonal javaslat

Ráckeve – Makádi Parkerdő – Makádi Aranypart – Tassi Zsilip – Makád – Szigetbecse – Ráckeve Hossza: kb. 26 km

Nehézségi fok: könnyen biciklizhető, gyenge forgalmú út
Jellemzője: érdekes látnivalókkal, fürdési, lovaglási lehetőségekkel tarkított, végig a gát mentén, illetve a gáton haladó útvonal

Házon belüli program

A hallban többféle társas- és kártyajáték közül választhatnak Vendégeink, melyekkel még színesebbé és emlékezetesebbé tehetik pihenésüket.

Mai programajánlatunk:

06.00 –               Wellness részleg nyitása
07.30 – 10.00     Reggeli az étteremben
11.00 – 12.00     Vízi torna Lyubival
12.00 – 15.00     Ebéd az étteremben
13.00 – 14.30     Kreatív kézműveskedés – korhatár nélkül Lyubival a Borostyán teremben
15.00 – 15.30     Római ízvilág bemutató Lyubival a wellnessben
16.00 – 17.00     „Hajszobrászat” – Az életerős, gyönyörű haj titka Lyubival a Fodrászatban
17.00 – 18.00     Aerobic Katival
18.00 – 20.30     Vacsora az étteremben
            23.00     Wellness részleg zárása

 

Látogasson el Facebook oldalunkra is a névre kattintva. Kék Duna Wellness Hotel**** Ráckeve

Kék Duna Klubkártyáját aktiválta már?

ajanlatkeres-nagy

Hozzászólás írása

*
*