Kék Duna napi hírek – 2015.06.04. Csütörtök

III. évf. 154. szám – online kiadás

Napi hírek a Kék Duna Wellness Hotel**** vendégei részére

2013. év legnépszerűbb, 2014. év II. legnépszerűbb szállodája (szallas.hu)
Aranycsillag díjas tréninghelyszín 2013.

Sok szeretettel köszöntjük ma Bulcsú és Kerény nevű vendégeinket névnapjuk alkalmából!

Mai időjárás

Csütörtökön egy gyenge hidegfront miatt a napos időszakok mellett erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre készülhetünk, napközben elsősorban az ország középső harmadában, délen és délkeleten záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az északias szél többfelé megélénkül, megerősödik. Hajnalban 15-20°C, napközben 27-32°C várható.

Napi idézet

„A legnagyobb bajban is találkoztam derűs, erős emberekkel. Nem féltek – s ez már maga a boldogság előszobája. És nem panaszkodtak, nem siránkoztak, nem növelték gondolatilag a bajaikat, hanem azt keresték, hogyan lehet helyzetükből fölállni.” /Müller Péter/

Horoszkóp

Az Ikrek (május 21. – június 21.)

A Szaturnusz áll szemben az Ikrek jegyével. Úgy érzi, hogy a nap 24 órája is kevés lenne ahhoz, hogy kipihenhesse magát. A szervezete kimerülőben van, sokkal többet kellene az egészségével törődnie.

Az Ikrek igazi tárasági lény, könnyen köt ismeretséget, élvezi a pörgős életet, tehát a barátait is úgy válogatja meg, hogy egy percig se unatkozhasson a társaságukban. Szereti élményeit, tapasztalatait azonnal megosztani valakivel. Idén nyáron felébred lelkében a kisördög, és a barátnője partnerével kezd flörtölni. Még ha nem is komolyak a szándékai, a barátságot ezzel végleg tönkre teheti.

Akikkel érdemes barátkoznia: a temperamentumos Kos, a világmegváltó Vízöntő. De jól ki tud jönni a Mérlegekkel is.

Akiket jobb, ha elkerül: a Skorpiót túl keménynek, a Bikát lassúnak, a Bakot vaskalaposnak tartja.

Napi érdekesség a római életről

A jelenlegi kutatás különbséget tesz a thermák és kisebb fürdők használati ideje között. Merten nemrég megjelent tanulmányában megállapítja a vispascai nyitva tartással kapcsolatban, hogy az általában a helyi követelményektől függött és nem egészen a fűtéstechnikai feltételektől, ahogy azt korábban sejteni vélték. Különben is egy hypocaustumos helyiség nem hűlt ki rövid idő alatt tekintettel a rendszerint rendkívül vastag suspensurára. így tehát nem befolyásolta a nyitvatartási időt az a tény, hogy egy-egy éjszaka folyamán több vagy kevesebb fahasábot tettek a tüzelőtérbe.
Nem alakult ki egységes szabály: a birodalmon belül is, meglehetősen változó volt, a helyi szokásoknak megfelelően. Rómában pl. általában a hatodik illetve kilencedik órában nyitottak. Nero thermaiban már a hatodik órától forró fürdő áll a fürdőzők rendelkezésére. Hadrianus korában csak nyolc órától fürödhettek, az előtte levő órák betegeknek voltak fenntartva Napnyugta után ismét bezárták a fürdőket.

Környékbeli programajánló

Lórév – Zichy Ödön kápolna

Gróf Zichy Ödön (Bécs, 1809. szeptember 25. – Lórév, 1848. szeptember 30.) (kivégezték) 1844-ig Fejér vármegye főispáni helytartója volt. A szabadságharc idején, 1848. szeptember végén Jellasics megbízásából Roth osztrák tábornokkal akarta felvenni a kapcsolatot, ám Görgey Artúr előőrsei Adonynál elfogták. Zichyt a haditörvényszék hazaárulásért halálra ítélte és Lóréven, a Csepel-szigeten (a mostani kompkikötő közelében) felakasztották.

 

Miserendek:

Református templom: Vasárnap: 10.00
Katolikus templom: Hétfő – Szombat: 7.00, Kedd – Szerda – Péntek: 17.00, Vasárnap: 7.00, 8.30, 10.00, 18.30

 

Állandó kiállítás

A kiállításon Fegyó Béla festőművész munkái, kortárs képzőművészeti alkotásai (figurális képek, tájképek, csendéletek a városról) tekintők meg.
Látogatásához előzetes telefonos egyeztetés szükséges. A belépés díjtalan.

Helyszín: Fegyó Béla Műterem Galéria, 2300 Ráckeve, Thököly Imre u. 3. (szálloda mögötti utcában)
Telefonszám: 06-24/422-702 vagy 06-30/4101-945

 

Ismerjék meg a Kék Duna Wellness Hotel**** személyzetét

Kovács Éva, a szobaasszonyok csoportvezetője vagyok.  Több mint 10 éve dolgozom a szállodában. Szabadidőmben háztartást vezetek és minden szabadidőmet kislányommal töltöm. A közeli jövőben lakásomat szeretném felújítani.

Kék Duna újdonságok, csomagajánlatok

Magyari Béla

Napi wellness ajánlatunk

Viktória győzelem Isten nőjének kényeztető masszázsa

Levendula-citromfű és oliva olajos masszázs igazi kényeztetést biztosít és a maximális ellazulást nyújtja. A nyugtató relaxáló mozdulatok által az izmok ellazulnak, az izomgörcsök csillapodnak, a bőr puhává és bársonyossá válik.

További tájékoztatásért érdeklődjön a wellness recepción!

Házon belüli program

A hallban többféle társas- és kártyajáték közül választhatnak Vendégeink, melyekkel még színesebbé és emlékezetesebbé tehetik pihenésüket.
Részletes leírás a kerékpáros és gyalogos túraútvonalakról a recepción megtalálhatóak.

Mai programajánlatunk:

06.00 –               Wellness részleg nyitása
07.30 – 10.00     Reggeli az étteremben
10.00 – 11.00     Vitalizáló jóga-elemek Annával
11.00 – 12.00     Vízi torna Lyubival
12.00 – 15.00     Ebéd az étteremben
13.00 – 14.30     Nordic Walking – Frissítő séta a Kék Duna mentén Annával
15.00 – 15.30     Reform program – Életmódtanács, stíluskalauz, testtudatformálás Annával /személyi edzés+étkezési terv/
                         HajÁszkodás – Megújulás – Shine Hair Lyubival a fodrászatban
16.00 – 17.00     Mandalakészítés – „lélekrajz”+ Szín-elemzés-, terápia Annával
                         Kézműves foglalkozás Lyubival
17.00 – 18.00     Beach Body Training /Strandformaképző!/ Annával
18.00 – 20.30     Vacsora az étteremben
            23.00     Wellness részleg zárása

 

Látogasson el Facebook oldalunkra is a névre kattintva. Kék Duna Wellness Hotel**** Ráckeve

Kék Duna Klubkártyáját aktiválta már?

ajanlatkeres-nagy

Hozzászólás írása

*
*