Év végi csapatépítés idilli környezetben

Minden sikeres munka alapja a jó csapat. Ha a munkatársak között megfelelő az együttműködés vagy akár baráti viszony alakul ki, akkor máris sokkal hatékonyabban tudnak együtt dolgozni. Egy év végi céges rendezvény pedig jó alapot teremthet a csapat összekovácsolására.

Kollektív kikapcsolódás változatos programokkal

Kétségtelen, hogy a jó munkahelyi légkör megteremtése egy KKV-nál nagyobb fontossággal bír, mint mondjuk egy többszáz fős nagyvállalatnál. Rendszerint ugyanis egy kisebb vállalkozásnál még lényegesebb az egymással való együttműködés, mint egy nagyobb vállalatnál, hiszen csakis közösen dolgozva lehet sikerre vinni az adott kis- vagy középvállalkozást.

A jó munkahelyi légkört célszerű megteremteni, ugyanakkor nem lehetséges pusztán az iroda falain belül. Néha ki kell mozdulni a számítógép, illetve a papírhalmok mögül, hogy ezzel jobban össze lehessen kovácsolni a kollégákat. Manapság ezt az „employer branding” divatos szóval illetik, amelynek célja a munkatársak elégedettségének növelése. Amennyiben pedig a csapatépítés sikeres, akkor annak előnyei a következők lesznek:

  • Növekszik a munkatársak céghez való hűsége
  • Jobb lesz a munkahelyi hangulat
  • Rövid és hosszútávon is javul a munkavégzés hatékonysága

Kiváló csapatépítő helyszíneként felnőttbarát szállodánk szeretettel látja gyerekmentes övezetben a vállalati munkatársakat is. Kifejezetten ajánljuk szolgáltatásainkat kis cégeknek, hiszen hotelünkben barátságos hangulat fogadja Önöket. Ilyen környezetben sokkal jobban megy akár a munka is, de az év végi rendezvények szóljanak a kikapcsolódásról.

Gondoljanak már most az év végére! Lehet, hogy október elején még ez nagyon távolinak tűnik, de hamarabb itt lesz ez az időszak, mintsem gondolnánk. Ilyenkor pedig a céges évértékelések, ünnepi rendezvények ideje is elkövetkezik.

Legyen élmény velünk a munka és a pihenés is!

Nálunk a céges évzáró konferenciát igazán stílszerű környezetben ünnepelhetik meg. Bízunk benne, hogy a szállodánk nyújtotta különleges Duna-parti környezet Önöket is rabul fogja ejteni. Ebben az elegáns közegben, különleges körülmények között pihenhetik ki magukat, vagy tarthatják meg a céges évzárót-értékelőt.

Itt olyan barátságos hangulat fogadja Önöket, amelyben a munka és a pihenés egyaránt felejthetetlen élményt jelent. Szállodánkban olyan felszereltségű konferencia-, és szekciótermek találhatóak, amelyeknek segítségével hatékonyan vezényelheti le a megbeszéléseket. Ahhoz pedig, hogy ezek az értekezletek ne csak eredményesek, hanem kellemesek is legyenek, egyedi bekészítéseket, kávészünet-variációkat, akár különleges programokat kínálunk. Ne feledje, hogy minden egyes ajánlatunkat egyedileg készítjük el és specifikus igényeket is készek vagyunk teljesíteni.

Céges vacsorák éttermeinkben

Ünnepeljenek nálunk karácsonykor is!

Közeledik a karácsony is, amelynek megszervezésére úgyszintén érdemes már most gondolnia. Szállodánk 100 fő erejéig bármilyen cég megkeresését készséggel fogadja, állandóan megújuló programokkal, valamint változatos szolgáltatásokkal készülünk. Karácsonyi rendezvény kínálatunkban díszvacsorák, gálavacsorák, valamint borvacsorák is szerepelnek.

Garantáljuk, hogy szakértő és készséges kollégáink mindent meg fognak tenni azért, hogy egyedivé és különlegessé varázsolják céges karácsonyi rendezvényét. Amennyiben igény mutatkozik rá, sztárfellépőkkel, valamint érdekes műsorokkal színesítjük a nálunk töltött időt. Például standup comedy-vel, vagy zenés-táncos fellépőkkel tudjuk emelni a rendezvény fényét.

karácsonyi céges rendezvények
elválasztó

Szeretettel látjuk céges Ügyfeleinket Ráckevén!

Szállodánk célja, hogy egyedi gondoskodással és minőségi vendéglátással minden vendégének komfortos környezetet biztosítson. Munkatársaink az itt tartózkodásuk alatt mindent meg fognak azért tenni, hogy elégedetten távozzanak és legközelebb már visszatérő szállóvendégeinkként üdvözölhessük Önöket.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pin It on Pinterest