Gasztronómia tudomány vagy művészet

Gasztro blog-Duna Relax Hotel

A gasztronómia a kultúra és az étel közötti összefüggés tudománya vagy művészete, de sokan vallják azt is, hogy a „kettő együtt”. Hozzátartozik a terítés, a felszolgálás művészete, az étkezés kultúrája és minden más, ami az étkezéshez kapcsolható.
Jean Anthelme Brillat-Savarin szerint “A gasztronómia mindannak intelligens ismerete, ami összefügg a táplálkozással”.

”Mondd meg mit eszel,s  megmondom ki vagy” /-Brillat Savarin

Ma a történészek úgy vélik, sok szerencsés véletlen összejátszása folytán tanult meg az ember főzni. A kutatások azt sejtetik, hogy a Földön először a pekingi ember használta a tüzet, ám még nem főzött vele. Valamikor a Neander-völgyi ember kialakulása körül fedezhették fel a főzést, kb. 75 000 évvel ezelőtt. Az ősember levelekbe is burkolhatta, illetve agyaggal kenhette be ételét, melyet aztán a forró parázsba helyezett, de akár nyárson is megsüthette. Az első fazék a leletek szerint csupán egy kő volt, amelybe mélyedést csiszoltak.

Érdekes állati étkezési szokások

Voltál már úgy, hogy azt kívántad, bár most azonnal bekaphatnál valamit, annyira éhes vagy? A vándorsólyomnak minden nap így teljesülnek a gasztronómiai kívánságai, ugyanis elképesztő sebességgel szerzi be magának az eleséget. Zuhanórepülésben csap le áldozataira, akár 320 km/órás sebességgel.

gasztronómia vándorsólyom

Szokatlan ételek, érdekes étkezési szokások

Kínai, szokatlan étel: Madárfészek leves

A levest olyan valódi madárfészekből főzik, melyet Ázsia bizonyos területein fecskék készítenek a saját nyálukból. Ez a különlegesség nagyon drága, mert a fészkeket meglehetősen nehéz beszerezni. A kínaiak kb. 1200 éve fogyasztják ezt az ételt, úgy vélik gyógyító hatása van. Azt mondják, védelmet nyújt az influenza ellen, felveszi a harcot a rákkal szemben és az öregedést is lelassítja.

Kínai étkezési szokások:

  • Lényeges számukra az ülésrend és az étkezés sorrendje, a vendéglátótól balra vagy keleti irányba ültetik a legfontosabb személyt. Leghamarabb a fővendéget vagy legidősebbet kínálják, először a hideg, majd a meleg fogásokat szolgálják fel. Étkezés után a házigazda arcmosásra hívja a vendégeit, utána forró teát iszik velük.
  • Nem illetlenség szürcsölni, beszélni, az ételt legyezve hűteni.
  • A vendégek úgy jelzik a jóllakottságukat, hogy a maradékot szétkenik a tányéron.

Forrás: falatozz.hu (Kovács-Tóth Noémi), Wikipédia, Tokár Tamás Zoltán, erdekesvilagunk.blog.hu

 

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Online ügyintézés

Fizető eszközök

Csatlakozzon rajongóinkhoz

Élmények

Pin It on Pinterest