I. évf. 10. szám

Kék Duna Post

Kék Duna Post1

Napi hírek a Kék Duna Wellness Hotel**** vendégei részére

Márton és Tódor napján sok szeretettel köszöntjük ezt a nevet viselő vendégeinket és látogatóinkat.

Mai időjárás

Hétfőn a nyugati és középső tájakon sokfelé, keleten, északkeleten csak helyenként alakul ki eső, zápor, errefelé napközben helyenként a felhőzet is felszakadozhat. Erős, a Dunántúlon és keleten, északkeleten gyakran viharos lesz az északi, északkeleti szél. Hajnalban 5 és 10, délután 6 és 14°C között alakul a hőmérséklet.

Nap idézete

“Az életben nem az fáj a leginkább, ami rossz és fáj, hanem az, ami jó és nincs.” /Márai Sándor/

Horoszkóp

Skorpió /október 24. – november 22./

Ellenségünknek sose válasszunk Skorpiót, szövetségesnek azonban kiválóak. A legbizalmatlanabb jegy a Skorpió, ezért ha valaki egyszer eljátssza a bizalmát, nincs pardon. Egy Skorpió mellett lehetetlen unatkozni, inkább felkavarják az állóvizet, mintsem eléldegéljenek a langyos vízben. Kétségtelen, hogy a végletességük  miatt a legrosszabb jegy címet kivívták maguknak, azonban ilyen megkülönböztetés nincs az asztrológiában, de abban azért egyetérthetünk, hogy nagyon sokfélék, nehéz őket kiismerni és a legmegosztóbb jegyek egyike.

Ismerjék meg a Kék Duna Wellness Hotel**** személyzetét

Németh Edit, felszolgáló vagyok.
2004-ben diákként kezdtem a szállodában dolgozni, majd 2006-tól lettem a szálloda alkalmazottja.

Szabadidőmben szeretek motorozni, táncolni, és amennyi szabadidőm csak van a családdal, barátokkal eltölteni.

További tervek?
Diplomát szeretnék szerezni.

Napi wellness ajánlatunk

Avokádó masszázs Jupiter kedvére
A mediterrán éghajlaton honos növény terméséből kinyert vitaminokban gazdag olaj. Ajánljuk érzékeny és normál bőrre.
További tájékoztatásért érdeklődjön a wellness recepción!

Kék Duna újdonságok, csomagajánlatok

Töltse nálunk a Karácsonyt!

Különleges programjaink Karácsonyi csomagunkban:
– Szauna program képzett szauna mesterünkkel, különleges felöntések alkalmazásával, mely a test és a lélek harmonizálására szolgál
– Virágzó tea bemutató,
– Aerobic és vízi torna
– Forralt bor és sült gesztenye ünnepi hangulatban

Környékbeli programajánló

Életfa Műterem – Galéria

Az Életfa Műterem Galériában Mertl Attila festményei és grafikái láthatók. Fő profilja a tájkép és az allegórikus tájkép, melyen a főszereplő fák emberi sorsokat, életeket jelképeznek. A képek pasztell és olajtechnikával készültek kartonra, vászonra, vagy falemezre. Folyamatosan 70-80 kép látható és vásárolható. Egyéni kívánságra megrendelést teljesítek. Portrék, falfestmények, illusztrációk is megrendelhetőek.
Helyszín: Ráckeve, Kossuth Lajos utca 114.
Látogathatóság: előzetes bejelentkezéssel -06-20/552-2071
Belépődíj: nincs

Túravonal javaslat biciklivel

Ráckeve – Szigetújfalu – Szigetszentmárton – Ráckeve Hossza: 18 km

Nehézségi fok: közepes, helyenként ügyességet igénylő útszakaszok
Jellemzője: családoknak ajánlott barátságos útvonal, szép környezettel, érdekes élővilággal
Ezt az útvonalat, valamint a gáton való biciklizést csak kalandosabb kedvű kerékpárosoknak, vagy túrabiciklivel rendelkezőknek ajánljuk.
Kirándulásunk érdekes színfoltja lehet a Nagy-Duna partján vezető szaggatott vonallal jelzett útszakasz bebarangolása, amely erdős, zöld területen halad. Az erre biciklizőket a part közelében pihenőhely várja, ahol frissítők, üdítőitalok kaphatók. Ezen a részen található a Téry Ödön Túraklub sátorozó helye.

Pin It on Pinterest