II. évf. 225. szám – online kiadás

Kék Duna Post

Kék Duna Post1

2013. legnépszerűbb szállodája (szallas.hu)Aranycsillag díjas tréninghelyszín 2013.

Napi hírek a Kék Duna Wellness Hotel**** vendégei részére

Sok szeretettel köszöntjük ma Ilona és Ilka nevű vendégeinket névnapjuk alkalmából!

Mai időjárás

Hétfőn kellemes, nyári időre van kilátás, a napsütést legfeljebb vékony fátyolfelhők szűrhetik. Többfelé megélénkül, északnyugaton időnként meg is erősödik a déli, délnyugati szél. Meglehetősen hűvös lesz a hajnal, 8 és 13°C közé csökken a hőmérséklet. Délután 24-28 fokot mérhetünk.

[templatic_msg_box type=”success”]

Nap idézete

„Vannak igazságok, amiket ismerünk, de nem mondunk ki. Még magunknak sem, a sötétben, ahol mindnyájan egyedül vagyunk. Vannak emlékek, amiket látunk, és mégsem látunk. Elkülönülő dolgok, elméletivé válók, jelentésüktől megfosztottak. Vannak ajtók, amiket ha kinyitunk, sosem csukódnak be többé.” /Mark Lawrence/

[/templatic_msg_box]

Horoszkóp

Oroszlán (július 24. – augusztus 23. )

Néhány jellemző tulajdonság címszavakban: őszinte, erős akaratú, nemes érzelmű, becsvágyó, kitartó, nagylelkű, igazságos, nyílt, elszánt, merész, uralomvágyó, előzékeny, bátor, vállalkozó szellemű, heves temperamentumú, befolyásolható, öntudatos, hiú.

Erős az ösztönkonstitúciója. Mindent vagy semmit! – felkiáltással megy bele vállalkozásaiba. A nagy bevetés természetesen sok energiát is igényel.

Alaptermészete a felülkerekedés. Hozzátartozóit előbb—utóbb legyőzi. Bízik kisugárzásában. Ez a rendezőpont önmagában és környezetében. Élni szeret, és ha elismerik, tud élni hagyni is. Környezetét jól orientálja, azzal a feltétellel, hogy ő legyen a magja. Tud parancsolni, és tudja akaratát érvényesíteni. Előfordulhat azonban, hogy az önmagának tulajdonított magas értékeket nem igazolja teljesítményével, ugyanis könnyen hitelez magának. Ebből származhat esetenként a pazarló költekezés is. Lépései nem kiszámíthatóak, gyakran improvizál.

Az Oroszlán-szülött a folyamatos jelenben él. Amit éppen csinál, annyira fontos számára, hogy megfeledkezik a múltról. Bizakodva lendül előre, és máris a bíztató jövő víziójában él. Így könnyen tesz ígéretet, mert a jövőt máris beteljesedettnek érzi. Itt aztán előbukkan fonáksága, mert a változások kedvelése miatt az ígéretek beváltásáról könnyen megfeledkezik. Ezért fordulhat elő esetenként egy-egy nagy bukás is, amit azonban óriási erőtartalékai és gyors regenerálódó képessége révén aránylag gyorsan kihever.

[templatic_msg_box type=”alert”]

Ismerjék meg a Kék Duna Wellness Hotel**** személyzetét

Kalmár Lászlóné Vera mosodás kollégánkról kattintás után itt olvashat.

[/templatic_msg_box]

Környékbeli programajánló

Morelli Edit kiállítás – Keve Galéria Helyszín: Kossuth Lajos u.49

Ismertető: Morelli Edit  – Ferenczy Noémi-díjas képzőművész kiállításának megnyitója.
A kiállítást megnyitja: Feledy Balázs művészeti író
Közreműködik: Sík Dóra gordonkaművész
A kiállítás megtekinthető 2014. augusztus 31-ig.

Napi wellness ajánlatunk

Kék Duna Igazgyöngye

Akik szeretik a meleget, páratlan élményben lesz részük. Az indiai Ayurveda masszázs egyedi mozdulataihoz társítjuk a meleg lávakövekkel való fantasztikus élvezetet nyújtó masszázst! Alapos és egyben kényeztető masszázs a test egész felületén. Nagyon jó hatással van a vérkeringésre, az ízületekre és az izomzatra. Időtartam: 60 perc

További tájékoztatásért érdeklődjön a wellness recepción!

Kék Duna újdonságok, csomagajánlatok

 Fésűs Nelly-1-600

További tájékoztatásért érdeklődjön a recepción!

Kiránduljon velünk a Dunán!

hajókázás-1-600

A gyermekeknek 4-14 éves kor között 50% kedvezményt biztosítunk

Túravonal javaslat

Ráckeve – Lórév – Makád – Szigetbecse – Ráckeve Hossza: 19 km

Nehézségi fok: könnyű, majd kissé rázós út, autóforgalma elhanyagolható
Jellemzője: Lórévig kellemes, majd innen túrakerékpárosoknak ajánlott, szép tájakkal övezett útvonal

A kellemes, forgalomtól mentes úton 7 km-t megtéve jutunk el az ősi szerb településre. Itt érdemes megtekinteni a XIX. századi copfstílusú szerb templom meghitt hangulatú, képes oltárfalát, ikonosztázionját.

Házon belüli program

06.00 –               Wellness részleg nyitása
07.30 – 10.00      Reggeli az étteremben
11.00 – 13.00      Vízi torna és római gyerek vízi játékok
12.00 – 15.00      Ebéd az étteremben
15.00 – 15.30      Római ízvilág bemutató
16.00 – 17.00      Szauna program
18.00 – 20.30      Vacsora az étteremben
20.00 – 22.00      Filmvetítés
           – 23.00    Wellness részleg zárása

 

[templatic_msg_box type=”alert”]

Látogasson el Facebook oldalunkra is a névre kattintva. Kék Duna Wellness Hotel**** Ráckeve

Kék Duna Klubkártyáját aktiválta már?

[/templatic_msg_box]

ajanlatkeres-nagy

Pin It on Pinterest