II. évf. 334. szám – online kiadás

Kék Duna Post

Kék Duna Post1

2013. legnépszerűbb szállodája (szallas.hu)Aranycsillag díjas tréninghelyszín 2013.

Napi hírek a Kék Duna Wellness Hotel**** vendégei részére

Sok szeretettel köszöntjük ma Vilma és Sebő nevű vendégeinket névnapjuk alkalmából!

Mai időjárás

Pénteken délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, de északon és keleten még van esély napsütésre. Kezdetben a Dunántúlon, estétől elszórtan már a középső tájakon is kialakulhat kisebb eső. Gyenge, mérsékelt marad a keleti, délkeleti szél. Reggelre sokfelé pára, köd képződik. Hajnalban -2, +3, napközben 5-10°C várható.

[templatic_msg_box type=”success”]

Napi idézet

„A jelenleg általános önmegvalósítási cél nem járható út. Ha valakinek az a kizárólagos feladata, hogy mindig kivívja magának a legjobbat, akkor az élet túlhajszolttá és túlságosan magányossá válik, így bukásra van ítélve. Ehelyett azt kell éreznie az embernek, hogy létezésének magasztosabb célja van, és ez a gondolat megszabadítja a rá nehezedő nyomás egy részétől…” /Richard Layard/

[/templatic_msg_box]

Horoszkóp

Nyilas (november 22. – december 21.)

Használja ebben a hónapban azokat a bőséges erőtartalékokat, amelyek megmaradtak a nyári/őszi időszakból. Ez egyfajta megbízhatóságot, felelősségteljességet kölcsönöz Önnek és pozitív irányba indíthatja el a feszültségeket. Előfordulhat ebben a hónapban, hogy valamilyen változás vagy váltás történik az életében, ami arra kényszeríti, hogy gyökeresen újba kezdjen. Ha nem küzd a változás ellen, hanem igyekszik észrevenni a tendenciákat, könnyedén és mély belső nyugalommal lesz képes végigvinni a folyamatot. Most nem szabad mereven ragaszkodni a korábbihoz. Tekintse kihívásnak, feladatnak a változást és mindenek előtt legyen biztos benne, hogy jót fog hozni.

A hónap mottója: Az igazi párbeszédben mindkét oldal hajlandó változni.

 

 

[templatic_msg_box type=”alert”]

Ismerjék meg a Kék Duna Wellness Hotel**** személyzetét

Buschné Gaál Katalin, pénzügyi munkatársunkról kattintás után itt olvashat.

[/templatic_msg_box]

Napi érdekesség a római életről

A hajdan egyszerű étkezéshez szokott rómaiak leszármazottai mind újabb és újabb ízekkel óhajtották az ismert ínyencségektől már eltompult ínyűket ingerelni, és ezért különleges ételekre vágytak. A nagyurak étkezési luxusa csakhamar a kisemberek körében is elharapózott, s ha otthoni nagyobb szabású, változatos lakomákra nem tellett is nekik, valamilyen ritkán látott, finom falathoz a piacon, vagy a vásárcsarnok boltjaiban mégis csak hozzájuthattak. A régi Rómában, ha a kispénzű polgár különleges ételekre, válogatott fogásokra vágyott, arra törekedett, hogy valamelyik gazdag ember házába meghívást szerezzen. Amennyiben erre éppen nem nyílt módja, egy-egy efféle díszesebb cenára hivatalos barátjához csatlakozott, hiszen a nagyurak házánál a hívatlan vendég (umbra) számára is mindig jutott elég enni- és innivaló.  . (Igaz, hogy a lenézett, ismeretlen vendégek csak rosszabb minőségű, olcsóbb kosztot és holmi kocsisbort kaptak, de talán még ez is jobb volt, mint az otthoni étel es nem utolsó sorban – ingyen.) A maradibb gondolkodású, nagy műveltségű Terentius Varro úgy vélte, hogy a vacsora-vendégek száma ne legyen kevesebb a gráciákénál, de ne legyen több a múzsákénál, mert csak így lehet kellemes és emelkedett szellemű beszélgetés közben étkezni.

Környékbeli programajánló

Adventi készülődés a Helytörténeti Gyűjteményben – Készüljünk együtt az ünnepre!

Helyszín: Helytörténeti Gyűjtemény, Szigethalom, Fiumei u. 48.
Időpont: 2014.december 5. 14:00-18:00

Adventi programok péntek délutánonként
December 5. Csuhé, gyékény, szalma betlehem készítése – 17:00 Mikulás érkezése

[templatic_msg_box type=”alert”]

Miserendek:

Református templom: Vasárnap: 10.00
Katolikus templom: Hétfő – Szombat: 7.00, Kedd – Szerda – Péntek: 17.00, Vasárnap: 7.00, 8.30, 10.00, 18.30

[/templatic_msg_box]

Kék Duna újdonságok, csomagajánlatok

szilveszter-2-600

Napi wellness ajánlatunk

Kagylóba zárt szépség

Egy igazi kényeztetés! Az egész testfelület masszázsa mellett nagy figyelmet fordítunk a hajas fejbőr masszírozására, az arcbőr szépítésére, puhítására, pakolással és relaxációs masszázzsal.

További tájékoztatásért érdeklődjön a wellness recepción!

Túravonal javaslat

Ráckeve – Makádi Parkerdő – Makádi Aranypart – Tassi Zsilip – Makád – Szigetbecse – Ráckeve Hossza: kb. 26 km

Nehézségi fok: könnyen biciklizhető, gyenge forgalmú út
Jellemzője: érdekes látnivalókkal, fürdési, lovaglási lehetőségekkel tarkított, végig a gát mentén, illetve a gáton haladó útvonal

Házon belüli program

Szállodánkban ingyenesen kerékpározási lehetőséget biztosítunk Vendégeink részére. A hallban többféle társas- és kártyajáték közül választhatnak Vendégeink, melyekkel még színesebbé és emlékezetesebbé tehetik pihenésüket.

Mai programajánlatunk:

06.00 –                Wellness részleg nyitása
07.30 – 10.00      Reggeli az étteremben
12.00 – 15.00      Ebéd az étteremben
17.00 –  18.00     Aerobic a fitness teremben
18.00 – 20.30      Vacsora az étteremben
         – 23.00      Wellness részleg zárása

 

[templatic_msg_box type=”alert”]

Látogasson el Facebook oldalunkra is a névre kattintva. Kék Duna Wellness Hotel**** Ráckeve

Kék Duna Klubkártyáját aktiválta már?

[/templatic_msg_box]

ajanlatkeres-nagy

Pin It on Pinterest