Ókori római fürdők

Hazánk nyugati fele, – a Dunántúl, Pannonia provincia néven, a római időkben a császárság idején fontos szerepet játszott a birodalom határvédelmében. Bár provinciánk területe a császárkor első négy évszázada alatt változó volt, mégis elmondható, hogy a dunántúli területek, a Dráva-Száva köze és Ausztria keleti felének egy keskeny sávja is hozzá tartozott. Talán a Római Birodalomban is egyedülálló módon Pannoniában a természetes határvonalat egyetlen folyó, a Duna jelentette. A Birodalom határát limesnek nevezik, vonala igen sok régi és mai települést foglal magába. Ha szigorúan csak a mai Magyarország területét nézzük, közel 30 települést és erődöt számolhatunk össze végig a Duna mentén. Ez a terület igen sok régi és mai települést foglal magába. Az egykori határvonalat erődök, őrtornyok és legiós táborok tagolták. A katonai állomáshelyek közvetlen közelében az őket kiszolgáló civil lakosság és hozzátartozóik letelepedése során legtöbbször más település is kialakult.

Pannóniában sem volt római fürdőben hiány…

A római fürdőzés hazánk területén is megvetette a lábát. Miután a Római Birodalom provinciájává tette a Kárpát-medencét Pannónia néven, rengeteg új várost alapítottak. Alapvetően városaikat olyan helyekre építették, ahol a langyos és vízzel teli források biztosítani tudták fürdőik víz ellátását, mint például a mai Óbuda területére felépített Pannónia fővárosát, Aquincumot is, melynek már a neve is gyógyító víz jelenlétére utalt. Mindemellett a provinciában közel 100 hőforrás volt fellelhető, ami egytől-egyig a helytartók és polgárok házait fűtötte. Nem csak Buda, de Magyarország sok más települése, köztük Ráckeve is büszkélkedhet ókori romokkal. Hajdan a római légiók büntetőexpedíciókat indíthattak abból az erődből, amelynek elsüllyedt romjait búvár régészek fedezték fel a Duna ráckevei partjánál. A merülés során kiderült, hogy a fal több mint 7 méteren át húzódik a víz alatt, majd L alakban elkanyarodik. A helyszínen római kori cserépedényeket is találtak. Békeidőben vélhetően kereskedelmi célokat is szolgált az épület. A Római Birodalomban már az időszámítás kezdetekor közel 170 közfürdő volt, fénykorában pedig 300 liter víz jutott egy főre naponta, annak ellenére is, hogy az alapvetően vízhiányos város, vízszükségleteit az Appeninek távoli forrásaiból, vízvezetékeken keresztül fedezték. A fürdőkultúra kialakulása a Római Birodalom időszakára nyúlik vissza. Bár a fürdőzés nem római találmány, de ők voltak azok, akiknek nevéhez fűzhető az, hogy új jelentéstartalommal töltötték meg a fürdőzés szót.

Tekintsük bele részletesebben a római fürdők varázslatos világába!

Római Birodalomban a fürdőzés a mindennapos tevékenységek részét képezte. Mindenki kedvelte, gazdagok, szegények, nők, férfiak, fiatalok és idősek egyaránt. Ide nem csak ellazulni és fürdeni járt a birodalom népe, ez időben a fürdők a társadalmi élet fellegvárai voltak, egyfajta szociális központok. Itt tudtak az emberek kikapcsolódni, megvitatni a nap eseményeit és kapcsolatokat építeni, akár társadalmi rangban eltérőekkel is. A római fürdők helységeinek elrendezése egységes volt, ami az egymás követő műveletek sorrendjéhez igazodott. Aki belépett a fürdőbe először az öltözőbe ment (apodyterium), majd a következő állomás a 42-50 Celsius fokú, forró vizes helység (caldarium) volt, ahol a páratartalom akár 100%-os is lehetett és a víz hőmérséklete miatt maximum 30-40 percet tartózkodhattak a benne. A caldarium után a következő állomás a regeneráló és feszültségcsökkentő tulajdonsággal bíró, 37-39 Celsius fokos, közepes hőmérsékletű terem volt (tepidarium), mely után revitalizációs célzattal használt, általában nyitott medencével ellátott hideg vizes frigidarium zárta a sort. Minden fürdőhöz ez idő tájt gőzfürdő is társult (laconicum), ráadásul a jobb fürdőkben szaunák, olajozók, masszírozók, szőrtelenítők, tornaterem, könyvtár, olvasóterem és büfék is emelték a hely színvonalát. A fürdőzés üdítő hatására a birodalom orvosai is felfigyeltek, megteremtve a gyógyító fürdőkultúra alapjait. A legkisebb forrásnak is testi és lelki megtisztulást tulajdonítottak, sőt mi több az 1. században felfedezték, hogy a kéntartalmú vizek nedvességkiűző és idegműködés helyreállító hatással vannak az emberi szervezetre.